Sárkeresztúr

Oldal

 

Sárkeresztúr

Sárkeresztúr község Székesfehérvártól 25 km-re délre terül el, melyen a 63-as közlekedési főútvonal halad át. A községet már a középkor előtt is lakták. Keresztúr név 1351-ben fordul elő első ízben a forrásokban, akkor 1. Lajos királyunk Keresztúr birtokot Kolusnak, a királyi udvar egyik apródjának adományozta. Kolus mester és utódai mivel a falu tulajdonosai lettek, felvették a település akkori „Keresztúr” nevét.
A XVI században a török hadjáratok első évtizedeiben a falu elpusztult, a lakosság erősen megfogyatkozott. Újratelepítésre a falu kedvező természeti viszonyai miatt került sor. A községtől nyugatra elterülő mocsaras, sárvizi területet Beszédes József mérnök tervei szerint 1811-1827 között szabályozták. Ez idő tájt kapta a falu a „Sár” nevet. A község 1848-tól országgyűlési választókerület székhelye 1915-ig, Madarász József haláláig, aki 67 évig volt képviselő, ami egyedülálló a világon. Az első és második világháború sok terhet rótt a lakosságra. A hosszantartó háborús viszonyok idején az emberi és anyagi veszteség igen súlyos volt. A felszabadulás után a lakosság több megalakult termelőszövetkezetben dolgozott, ezek egyesültek, így egy működött 1994-ig, a felszámolásáig. Azóta a megművelhető területen egyéni gazdák gazdálkodnak. A lakosság nagyobb része Székesfehérváron dolgozik ipari üzemekben, vagyis ingázik.
A község közigazgatási területe 4675 hektár. Az állandó népesség 2003 január 1-én 2436 fő, melynek több mint egyharmada cigány lakos.

A község határa a Mezőföld Fejér megyei része, a Sárvíz mentén. Domborzati viszonyait tekintve a Sárvíz-völgytől keleti irányban enyhén emelkedő. A lejtőszerű emelkedés egészen a sárosdi határig tart. Itt húzódik az a dombél, amely a sárkeresztúri és a sárosdi határt elválasztja. Ennek a dombélnek a magassága 70-74 méter között váltakozik. A határ legmélyebb pontja 50 méter. A Nádor-csatorna melletti rész eléggé mocsaras, így esős években a földek itt terméketlenek. A községi belterületek is mély fekvésűek, s alig 50-54 méter között váltakozik a tengerszint feletti magasság.

Történelme:

Gorsiumból (Tác) Sopianaeba (Pécs) vezető egyik római főútvonal a községen halad át, egy szakaszát légifelvételről is ismerjük a község határából. A község területén a temetődomb környékén és az Öreg utcában kerültek elő a helyi kelta bennszülött lakosságra jellemző edények, a temetődombon sírokat is találtak. A termelőszövetkezeti Homokbányában középkori sírok kerültek elő, a szemközti domb, a Zsellér-domb, ahol török kor utáni jobbágyfalut tart számon a helyi hagyomány. Kora középkori település volt Asszonyvására (másképpen Vásárd). A falu a mai Sárkeresztúrral azonos, vagy annak határában volt. 1192-ben Asonuasara, 1272-ben Wasárd változatban említik. Sárkeresztúron egyesült a fehérvári hadi út és a Fövenyről Wasárdra vezető “nagy út”. Kun László uralkodása idején a sárosdi királyi lovászok földügyben perlekedtek a vásárdi lovászokkal. Vásárdot hamarosan Székesfehérvár polgárai szerzik meg maguknak. A község neve az alábbi változatokban fordul elő: 1405-ben Kerezthwr, majd a 15. század egészében és a 16. század elején némi alakváltozatok vannak: így Kereztur, Kerezthur, Keresthur, Kerezthwr. A név 1351-ben fordul elő első ízben a forrásokban; a középkori birtokosok között voltak Keresztúri nevezetűek is.

A község református templomát 1743-ban építették egy sövénybõl készült oratórium és fa harangláb helyén. Azóta többször átépítették, renoválták. A római katolikus templomot Sellyei Nagy Ignác székesfehérvári püspök építtette 1788-ban, akinek családi címere az épület bejárata fölött látható. A templom védõszentje Antióhiai Szent Ignác. A barokk stílusú templom mennyezetének freskói a II. világháború alatt elpusztultak. A sekrestyébõl a szószékre vezetõ lépcsõ oldalán Keresztelõ Szent Jánosról látható dombormû, melyet védetté nyilvánítottak. A mai Polgármesteri Hivatal 1777-ben épült, akkoriban katolikus plébánia volt. A Hõsök terén az 1848-49-es forradalom emlékére Molnár Sándor sárszentágotai fafaragó készített kopjafát, melyre 2002-ben Kossuth Lajos születésére, majd egy évvel késõbb Farkas Miklós halálára emlékezve helyeztek el emléktáblát. Ugyanitt látható egy emlék vörös márványból a II. világháború áldozataira emlékezve, melyet Fövenyi József készített. A márványkövet Nagy János adományozta.

Az 1956-os kopjafát Jámbor József készítette 2002-ben. 1948-ban az I. és II. világháborúban elhunytak emlékére terméskõbõl az országút melletti útkeresztezõdésnél kialakított téren emlékmûvet állítottak. A II. világháború alatt a község területén sok szovjet katona halt meg, akiket eltemettek és emlékükre a katolikus templomtól nyugatra emlékmûvet emeltek. A római katolikus temetõben megtekinthetõ Stokinger József sírja, aki 1848-ban, mint hadnagy vett részt a szabadságharcban.

A Sárkány-tó:

A Sárkány-tó Sárkeresztúr határán terül el, az Őssárvíz és az ős-Balaton árkának maradványa.

Ma e területet nézve már kevésbé hihető, hogy alig két évszázaddal ezelőtt itt hatalmas mocsár és nádrengeteg, a nagy füzesekben népes vízimadár világ volt. Tavasszal, olvadás után szélessége a több kilométert is elérte. Nagyon sok esetben a tengeri halak tömegével úsztak rajta. E mocsár lecsapolásával az 1790-es években próbálkoztak, de az eredményt hozó nagyszabású munkálatokat csak 1821-1827 között végezték el.

Beszédes József mérnök nevéhez fűződik a Sárvíz szabályozása. Szabályozás előtt az átkelés a túlsó partra dereglyékkel történt. Két átkelő, Battyában és Cecén volt. A nagymérvű lecsapolás helyén rendszerint szikes, terméketlen területek szoktak kialakulni. Így elképzelhető, hogy a Sárkány-tó is a lecsapolás után alakult ki, s ebben szerepet játszott talajának az átlagnál nagyobb, szikes, sós tartalma. Az idők múlásával a szik a felszínre tört.

A tónak az idők folyamán saját élővilága alakult ki, alkalmazkodva a környezetéhez. Állítólag a tónak 50-60 éve volt még forrása. Ősszel, tavasszal (a madárvonulások idején), ha van benne víz, a Sárkány-tó valóságos madárszálloda. Volt idő, mikor a tó medrén fúrásokat terveztek, hogy a víz tömege megnőjön. Benne kitűnően tenyésznek az apró rákocskák, férgek, lárvák, eltartva eleséggel a helyben fészkelő és a vándor, pihenő madarakat. A Sárkány-tó a Dunántúlon egyedi, a Duna-Tisza közi szikes puszták világához hasonlítható. Tipikus sziki jelleget tükröző növény és rovarvilág található itt. A Sárkány-tó a Sárvíz-völgy ornitológiailag kiemelkedő jelentőségű szikes tava; a sótűrő vegetáció, valamint a gulipán, a gólyatöcs és a széki lile otthona.

Különlegességnek számít a hazánkban ritka bagolyfű. A terület értéke a rendkívül gazdag faj- és egyedszámot képviselő guvat, a nagy goda, a cankó és vízicsibe. A szárnyas ragadozók közül említésre méltó a parlagi sas, a vándorsólyom, a kék vércse, a kis sólyom, a kígyászölyv. A terület madártömegében a szegedi Fehér-tóhoz hasonlítható. A sárkeresztúri Sárkány-tó 1987-ben fokozottan védett országos jelentőségű természetvédelmi terület lett, madárvilága fokozott óvása érdekében.

(Forrás: Jancsó István-Sárkeresztúr története)

A lakosság oktatási, kulturális és egészségügyi alapellátása biztosított, a kereskedelmi alapellátás megfelelő. Az 1990-es választások után a község infrastruktúrája gyorsan fejlődött. Bevezetésre került a vezetékes ivóvíz, gáz, telefon, megépült a tornaterem. Bővítettük a napközis óvodát két 20 fős csoporttal, így 140 gyermek járhat óvodába. Az általános iskola osztály számát bővítettük, 280 fő járhat kultúrált körülmények között iskolába, bár még így is 100 fő általános iskolás jár a környező településre és városokba, általános iskolába vagy 6 és 8 osztályos gimnáziumba. A fiatalkorúak létszáma (18 év alatti) 876 fő.
1994-ben négy község Aba, Kálóz, Sárkeresztúr, Soponya megalakította az un. “Sárvíz” kistérséget, mely a későbbi években kibővült még négy társközséggel.
Először kulturális Sárvíz Napok együttműködésként indult, mely most már kiegészült gazdasági folyamatokkal.