Köszöntjük a szövetség honlapján!

Almáskeresztúr

Balatonkeresztúr

Bodrogkeresztúr

Bp. Rákoskeresztúr

Hejőkeresztúr

Kaposkeresztúr

Magyarkeresztúr

Murakeresztúr

Nagykeresztúr

Nemeskeresztúr

Petrikeresztúr

Ráckeresztúr

Sajókeresztúr

Sarkadkeresztúr

Sárkeresztúr

Székelykeresztúr

Partnertelepülések

Dokumentumok

Programok

Fórum

cim.jpg

Tisztelt Látogatók!

Tisztelettel és barátsággal köszöntöm Önöket a Keresztúr Nevű Települések Szövetségének elnökeként.
2000-ben, a millennium évében Balatonkeresztúron kezdődött el egy csodálatos történet: amikor 1999-ben a bodrogi árvíz kapcsán találkozott két település, és az első pillanattól kezdve úgy érezték, hogy számos hasonlóság van köztük, felröppent a gondolata annak, hogy a kört bővíteni kellene, más Keresztúrokat is meg kellene ismerni. kovacs_jozsef

Lázas keresés és készülődés vette kezdetét, melynek eredményeként Bodrogkeresztúr és Balatonkeresztúr 2000. szeptember 8-10. között a Balaton déli partján vendégül látott 13 hazai és egy határon túli települést. Az első találkozó annyira jól sikerült, hogy a települések vezetői kinyilvánították szándékukat a folytatásra, sőt szövetséget kívántak alakítani.

A szövetség megalakítására 2001-ben, a II. találkozón Rákoskeresztúron került sor. Az V. találkozóra, amely Bodrogkeresztúron volt, készültek el a szövetség jelképei, a címer és a zászló.
Rendezvényről-rendezvényre változott, mondanivalóját tekintve bővült a találkozók jelmondata. A nevünk és a szívünk összeköt! – volt a VIII. találkozó jelmondata, s lett a X. találkozóé is, mert úgy gondoltuk, hogy ez a mondat szinte mindent elmond közösségünkről. Szövetségünknek 16 tagja van, és útitársként további települések csatlakoztak rendezvényeinkhez.

Településeink között az elmúlt évek során erős kötelék alakult ki. Határon belüli és azon átívelő testvértelepülési kapcsolatok alakultak. Önzetlenül segítettünk egymásnak, ha valakinek komoly gondja támadt. Kapcsolatok épültek intézmények, egyesületek, civil szervezetek között. Erősödött a magyarságtudat és hagyományaink megőrzése. Szövetségünk alapvető céljai mindennapi kapcsolataink részévé váltak.

Honlapunkon szeretnénk bemutatni látogatóinknak a Keresztúrok nagy családjának értékeit, együttműködésünk eredményeit. Bízom benne, hogy az így nyert információk felkeltik érdeklődésüket és személyesen is üdvözölhetjük Önöket településeinken.

Keresztúri üdvözlettel:

                                Kovács József
                                KNTSZ elnöke
                       Balatonkeresztúr polgármestere
Magyar English Német 


2012. május 21. hétfő Konstantin napja